A tükörblogomon (ez a post különbözik ott), egy blogos mánia hatalmának engedve íme 7 apró, nem közismert dolog rólam.
Ja, 1 pont nem igaz... talán
1. Balkezes vagyok és sokx keverem az irányokat (jobb vs. bal). Hogy melyik melyik a jobb kezemen lévő, óvódaskori (vagy még az előtti, mert amióta az eszemet tudom megvan) harci sérülésem után visszamarad heg segítségével csalok. Egyszerűen megnézem, hogy melyik tenyeremen van, és az a jobb oldal. Vezetés és navigálás közben előszeretettel használom a felém-feléd szakszavakat, melyek segítségével több utcányi bolyongást képes vagyok leírni. Sajna az áltagember az első letérőnél elveszikVezetés és navigálás közben előszeretettel használom a felém-feléd szakszavakat, melyek segítségével több utcányi bolyongást képes vagyok leírni. Sajna az áltagember az első letérőnél elveszik..
2. Valamikor tudtam táncolni. Egyedül az a polkás stílus nem megy amiket manapság nyomnak a bálokban. Igazából útálok arra táncolni és nem is akarok rá. Bármikor otthagyom a táncparkettot az ilyenek miatt. Amióta az egyik táncpartneremet gyakorlás közben 3 méterre perdítettem túlzottan elővigyázatos vagyok és inkább nem cifrázok tánc közben, sőt, inkább ülök.
3. Teától volt csak koffeintúladagolásom. Egy méregerős kávétol akkor simán bealudtam. Reggelente két liter vízhez adtam hozza 4-6 tasak Pigit eés 2-3 kanál Assamot, majd délig főztem, ekkor lekapcsoltam, mert szundi volt, este 6kor felforraltam es meg tettem bele 3-4 tasak + 1-2 kanal teát. A reggeli 2 literből estére olyan 1 liter szokott maradni, amit 1 óra alatt megittam. Az erős kávézős szobatársam napokig nem tudott rendesen aludni utánna.
4. Nem látszik rajtam, de sportember vagyok/voltam. Középsuliban majd másfél évig rendszeresen jártam gyúrni, majd az egyetemen is bő fél évig. Később két évig (ebből másfél aktívan) aikidóztam. Az első edzőtáboromban kiugrott a könyököm és elrepedt a bordám, a másodikban úgy becsípődött a térdemben egy ideg, hogy az utolsó 3 edzést mást nem tudtam abszolválni. (meg előtte a reggelit sem, mert annyira mattrészeg voltam, hogy csak na!). Egy éve még nyitrán rendszeres rendszertelenül jártam úszni. Már végig tudom úszni a medencét megfulladás nélkül.
5. Szinte midnenfajta szemüveg jól áll nekem. Ennek ellenére nagyon ragaszkodok egy formához, a téglalapúhoz. Legjobban a barna üveg jön be (mostanában nehéz kapni) és a barna. Volt ovális kék szemüvegem is... tűző napsütésben a fák ezüstöseg voltak benne. Ja, és van olvasószemüvegem is, ami szinten jól áll és vagy kettővel növeli az iqm.
6. Tériszonyom van. Ennek is egy fura fajtája. Minnél közelebb a föld annál erősebb. Néha komoly problémát okoz felálnom egy székre is. Karácsony előtt kiégett a szobámban az utolsó villanykörte is, ünnepek alatt már ott volt az égő a szobámba. Végül az öcsém barátnője cserélte ki nekem, mert nem tudtam ráálni a kislétrára. A székekre is nagyon nehezen tudok felállni. Ha fényképező van a kezemben, akkor viszont nincs akadály előttem, felmászok bármire.
7. Nem tudom kezelni a mosógépet. Be- és kikapcsolom (1 gombot kell megnyomni) és ennyi. A család már többször megfenyegetett, hogy ideje volna megtanulni, meg ki fog rám mosni, ha nem fogok itthon lakni, stb. Régi fogadalmam, hogy ha megtanulok mosógépet kezelni, akkor biztosan nem fogok megnősülni. A család még reménykedik és mosnak rám.
-----------
Ezennel továbbadnám ezt a stafétát: Palinak, Akosnak,Observernek, Annusnak, Juditnak, Ritanak, Cziminek, Sanyanak, Pisketinek, Mariusnak, stb(aki nem irja meg arra ráuszítom Ákost, kivéve Czimit, mert ő élvezné) :D


7 dolog amit rolam SOHA NEM akartal tudni






